Holló Jankó
A Békéscsabai Jókai Színház és a Viharsarok Táncszínház koprodukcióban megvalósuló táncjáték.
Szabó Attila –
ifj. Mlinár Pál –
Lovas Gábor:
Ez még régen történt. Akkor, amikor még meséket daloltak a rigók, verseket zengtek a pacsirták, rémtörténeteket harsogott a hollók népe. Akkor esett meg, hogy egy idős anyóka egy csecsemőt talált az erdő közepén. Olyan keserves károgással sírt a szerencsétlen pára, hogy el is nevezték Holló Jankónak. Magához vette, felnevelte a fiút. Holló Jankó férfivá cseperedett. Különleges volt, magányos, és álmokkal teli. Éjszakánként repülésről álmodott, nappal pedig csak botorkált a számára olyannyira idegen valóságban. Titokzatos különcségét nem is nézte jó szemmel a falu népe. Amikor észrevették, hogy szemet vettet a földesúr lányára, elkergették a fiút. Jankó sok kalandon, viszontagságon keresztül elérkezett oda, ahol választ kapott arra, hogy ki is ő valójában. S ha elérkezett, meg nem hátrált. Szembenézett a gonosszal, és annak rendje s módja szerint le is győzte, hogy immár gazdagon térhessen vissza titkos mátkájához.
A koprodukcióban megvalósuló mesejáték a magyar népmesék formavilágát és nyelvezetét állítja színpadra a néptánc segítségével. Az egységes népművészeti hatás érdekében a táncok a magyar néptánc mozdulatvilágából merítenek, a jelmez és díszlet a népművészeti motívumok forma- és színvilágát követi. A magyar népzenei alapokra épülő kísérő zene pedig különleges hangzású hangszerek széles tárházát vonultatja fel.
Szabó Attila – ifj. Mlinár Pál – Lovas Gábor: Holló Jankó (mágikus táncjáték)
ŐSBEMUTATÓ
Az azonos című magyar népmese alapján írta: Szabó Attila
Zene: Lovas Gábor
Holló Jankó: Gáspár Bendegúz
Erzsók anyó: Nagy Erika
Corax, a trónbitorló: Mlinár Péter
Lóri Vajda: ifj. Mlinár Pál
Babusa, a cigányasszony: Veselényi Orsolya
Korpusz: Mlinár Zsuzsa
Kordélia: Nemcsényi Aliz
Korina: Földes Roxána
Acsar: Oláh Dániel
Anna: Kis Anna Borbála
Cinka: Tóth Luca
Bangó: Vig Péter
Ügyelő: Kadelka László
Díszlet: Lenkefi Zoltán
Jelmez: Mlinár Péter
Rendezőasszisztens: Sallai Zsóka
Koreográfus – Rendező: ifj. Mlinár Pál