A PADON - APA SZÜLETIK
Esemény leírása
(képzeletszínház az apai érzelmekről) Három férfi, akik várták gyermekük érkezését, ám mindannyiuk élete 180 fokos fordulatot vett, miután a picik
Esemény leírása
(képzeletszínház az apai érzelmekről)
Három férfi, akik várták gyermekük érkezését, ám mindannyiuk élete 180 fokos fordulatot vett, miután a picik idő előtt jöttek a világra. A padon – apa születik című képzeletszínházi előadás az ő élményeiket, vívódásaikat mutatja be, találkozásukat ezzel a váratlan, küzdelmes helyzettel. A darab egyik különlegessége, hogy Zsolt, Bence és László hús-vér apukák, történeteik – ezzel együtt minden érzés, szó és gondolat, ami megjelenik a színpadon – valós. A három szülőt Bozsó Péter, Inotay Ákos és Zámbori Soma, a „főorvos urat” pedig Barbinek Péter alakítja. Az egyfelvonásos darabot Tollár Mónika rendezte, az előadáson Szebelédi Zsolt „Szergya” zenél.
A színdarab a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) szárnyai alatt született. A civil szervezet egyik legfontosabb célkitűzése ezzel a projekttel is az össztársadalmi érzékenyítés egy olyan témában, amely még mindig nem kapja meg a kellő fókuszt: ez pedig a szülői trauma.
„A mű olyan témát dolgoz fel, amelynek ma minden tizedik család részesévé válik Magyarországon, minden évben újabb nyolcezer kisbaba születik idő előtt. Szeretnénk láttatni, mi minden rejtőzik a nyolcezres számadat mögött. A babán kívül ugyanis a koraszülésnek sok érintettje van: anyák, apák, testvérek, nagyszülők, rokonok, barátok. Ez egy olyan életesemény, amely nem csak körülöttünk, hanem bennünk is zajlik. Meghatározó, és nyomot hagy” – mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke.
Helyszín
Nagyszínpad